Síiták és Szunniták, belső harc az iszlám világában

Síiták és Szunniták
Síiták és Szunniták

Ahhoz, hogy a közel-keleti muzulmán világ belső konfliktusait, legalább részben megértsük, feltétlenül szükséges a síita és szunnita ellentét gyökereinek az ismerete. Az iszlám politikával és belső konfliktusokkal teli vallás, melynek ideológiai berendezkedésében mindig is fontos szerepet kapott a terjeszkedés, illetve hódítás, ezért aztán gyakran mint politikai iszlámot is szokták emlegetni. A két vallási irányzat hagyománybeli eltéréseket vall, de ha nem vagyunk naivak, akkor nyilvánvaló, hogy az ellentét mögött tulajdonképp egy hatalmi harc húzódik meg, melyet a szalonképesebb konfliktuskezelés érdekében, vallási nézeteltérésnek mutatnak be.

Szunniták

A szunnita irányzat követői a muzulmán világ mintegy 85%-át teszik ki. Olyan országok lakói tartoznak hozzá, mint például Szaud-Arábia, Törökország, Egyiptom és szinte egész Észak-Afrika, de Banglades és Indonézia lakói is ehhez az irányzathoz tartoznak nagytöbbségben. A szunnita megnevezés a szunna szóból ered, mely olyan íratok összessége, mely Mohamed és korabeli társai, a Koránban nem rögzített hagyományai (hádiszok) leírását tartalmazza. A szunniták, saját hitvallásuk szerint, a leghívebb követői e hagyományoknak.

Síiták

A síiták jóval kevesebben vannak mint a szunniták, maximum 9-10%-át tehetik ki a világon élő muszlimoknak, ám így is a második legnagyobb iszlám irányzatot képviselik, ugyanis számos más kisebb irányzat is létezik még az iszlámon belül. A síita irányzatot legjobban képviselő államnak Irán tekinthető, de síita többségű ország Irak, Azerbajdzsán, Bahrein és Libanon is. Jelentős síita közösségek élnek még ugyanakkor Jemenben, Kuvaitban és Indiában is. A síita elnevezés a “síat Ali”-ból származik, ami lefordítva Ali pártját jelenti.

A szunnita és síita ellentét vallási alapja

Mohamed 632-ben bekövetkezett halála után az újonnan kialakított valláson belül, szinte egyből megkezdődtek az utódlási harcok a vezetői szerepekért.
A szunniták hite szerint, Mohamed nem hagyott hátra utasításokat a jövőre nézve és nem volt fiú utóda sem, aki őt túlélte volna. A szunniták szerint, amikor egyszer Mohamed és társai összegyűltek egy barlangban, Mohamed apósa és barátja Abu-Bakr kezét egy másik belső kulcsfigura, Omar megfogta, és hűségfogadalmat tett, melyet követett Mohamed többi társa is, és kikiáltották Abu-Bakrt az utódnak, vagyis ő lett az első kalifa. A szunniták elmondása szerint, ezt az eseményt később az egész muszlim közösség elismerte, és ezzel megszületett a kalifátus intézménye. A szunnita kalifa lett a muszlim hit védelmezője és fő feladatai közé tartozott a muszlim törvénykezés betartatása, illetve a muszlim világ határainak kiterjesztése.

A Síiták szerint azonban, Mohamed még eletében kijelölte örököséül Ali ibn Abi-Tálibot. Ali Mohamed unokatestvére volt, és egyben Mohamed Fatima nevű lányának a férje. A síiták szerint a muszlim közösség vezetőjének feltétlenül Mohamed családjából származónak kell lennie, mivel az úgynevezett imámá-elv alapján, a Mohamed általi karizmatikus felhatalmazás ezt követeli meg. Alit az egész muszlim közösség tiszteli kiemelkedő katonai képességei miatt, a síita közösség számára azonban sokkal nagyobb szerepet tölt be. A síiták a nevüket is Aliról kapták, ugyanis a ,,Síát Ali”, Ali pártját jelenti.

A síiták és szunniták közötti ellentét a hagyományok (hadíszok) követésében is megnyilvánul. Az úgynevezett hadíszok nagy része megegyezik a két irányzat között, azonban mindkét irányzat rendelkezik olyan hagyományokkal is, melyeket egyedi módon követnek, vagy másképp értelmeznek. A síitáknál például törvény engedélyezi a színlelést, melyet takíjának neveznek. A takíja eredeti célja az volt, hogy a szunnitáktól üldözött síita, ha az életét veszélyben érzi, akkor kiadhassa magát bárkinek a megmaradás érdekében. Ezt a tant a szélsőségesebb síita csoportok aztán később továbbfejlesztették és kötelezővé is tették a hívők számára, hogy ezáltal is az iszlám megmaradását és terjeszkedését szolgálják. Jellemző, hogy mindkét irányzat tartalmaz radikálisabb csoportokat, ám mégis talán a síiták azok, akik hajlamosabbak a radikálisabb nézetekre. Más érdekesség, hogy a síiták például nem Mekka fele fordulva imádkoznak, hanem Kerbela fele, és a próféta örököseinek az imámokat tartják, nem pedig a kalifákat.

Egy kis történelem

Mohamedre nem csak, mint vallási vezetőre lehet és kell tekinteni. Mohamed volt az, aki egyesítette az addig széttagolt arábiai törzseket, majd később a kalifák ezt állammá szervezték és a vallás nevében sikeres hódító hadjáratokat indítottak. Mohamed tanai alapját Medinában dolgozta ki, és itt szerzett magának annyi követőt, hogy később az ellenséges Mekkát, szinte ellenállás nélkül tudta bevenni hadseregével. Mohamed halála után számos belharc vette kezdetét, de végül mégis kialakult egy erős kalifátus, mely egy olyan világbirodalmat hozott létre, mely határait Spanyolországtól Észak-Indiáig és Kína határáig terjesztette ki. A kalifátus székhelye Arábiából először az iraki Kúfába, azután Damaszkuszba, majd több évszázadra Bagdadba került át. A X. századra a kalifák politikai hatalma hanyatlani kezdett, és vallási befolyásuk is átkerült a muszlim vallástudósok csoportja kezébe. 1258-ban a mongolok kifosztották Bagdadot, a kalifák vallási és jogi tekintélye pedig ezentúl már véglegesen névlegessé vált.