A gyömbér jótékony hatásai daganatos betegségek kezelésében és megelőzésében

Gyömbérrel a rák ellen
Gyömbérrel a rák ellen

A gyömbér nem egy olyan csodaszer mellyel bármilyen stádiumú és típusú daganatos betegség 100%-osan gyógyítható, viszont számos kutatás bizonyítja már, hogy jelentős segítséget nyújthat a már kialakult daganatok, illetve rákos elváltozások kezelésében illetve megelőzésében. Vannak orvosok, akik úgy tartják, hogy sok esetben elégséges, ha a már kialakult rákos elváltozást kordában lehet tartani, és tulajdonképp mint egy krónikus betegséget kell kezelni, mellyel a beteg akár teljes életet is élhet. Ilyen megvilágításban talán még inkább hasznos lehet a gyömbér mely most már egy tudományosan is elismert „tumorszupresszor”.

Mik is azok a tumorszupresszorok?

A tumorszupresszorok olyan gének, illetve fehérjék, melyek megakadályozzák, hogy a sejtek kontrollálatlanul osztódjanak, illetve fontos szerepük van sejtciklus szabályozásában.

Hol jön képbe a gyömbér?

Bizonyított, hogy a gyömbér felerősíti, serkenti a tumorszupresszor géneket, segíti a természetes sejthalált, ez által korlátozva a sejtek kontrollálatlan osztódását. Egy másik fontos szint ahol a gyömbér még közbelép a daganatok kialakulásának a megakadályozásában, illetve a már kialakult daganatok visszaszorításában, az az angolul úgynevezett VEGF (Vascular endothelial growth factor) folyamat, faktor. Ez a folyamat felelős az új vérerek létrehozásáért, mely természetes esetben elzáródott vérerek esetében jön létre, viszont egyes daganatos betegségek pont ezen keresztül terjednek, illetve növekednek. A gyömbér képes e folyamat gátlására illetve megállítására. Hogy pontosan mekkora adag hatóanyag szükséges, illetve elégséges, azt sajnos nem lehet tudni, és minden bizonnyal változó egyénenként, viszont az már mindenképp bizonyított, hogy a gyömbér rendelkezik ezzel a hatással. Ez azért fontos, mert a már kialakult daganatok a növekedéshez illetve áttétek képzéséhez új vérereket hoznak létre, hogy biztosítsák az elégséges oxigénellátást, megakadályozván ezzel a sejthalált. Ilyen esetekben indokolt a VEGF blokkolása, melyre úgy tűnik, hogy a gyömbér alkalmasnak bizonyul.

Természetesen a rosszindulatú elváltozások kezelésében nagyon fontos szerepet játszik a gyömbér gyulladásgátló hatása is, mely köztudottan mindig a kezelés egy nagyon fontos részét képezi. A gyulladásgátló hatásról bővebben olvashat itt.

Milyen közismert ráktípusokban bizonyított a gyömbér jótékony hatása?

  1. Segíti a prosztata rákos sejtjeinek a pusztulását
  2. A mell sejtjeinek a rákos elváltozását gátolja
  3. A Helicobacter pylori baktériumtörzs pusztításában bizonyul hatásosnak, melyet a kutatók szorosan kötnek az emésztőrendszeri rákos elváltozásokhoz. Ez a baktériumtörzs az emberek mintegy 50%-ban megtalálható.
  4. Segít megakadályozni az áttétek kialakulását tüdőrák esetében

Forrás, bővebben: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4106649/